Sokan érezzük azt a frusztrációt, amikor a számítógépünk ventilátorai felzúgnak, mint egy felszálló repülőgép, miközben csupán egy weboldalt görgetünk, vagy éppen ellenkezőleg: a méregdrága hardverünk indokolatlanul lassúnak tűnik egy kritikus munkafolyamat közben. Ez a jelenség nem feltétlenül jelenti azt, hogy elavult az eszközünk, sokkal inkább arra utal, hogy a gép lelke, a központi feldolgozóegység és az operációs rendszer közötti kommunikáció nincs összhangban az igényeinkkel. A modern technológia hajlamos túlbiztosítani magát vagy éppen túlzottan visszafogni a teljesítményt a takarékosság jegyében, és ritkán találja el magától azt az arany középutat, amire nekünk éppen szükségünk lenne.
A processzorok energiamenedzsmentje ma már nem csupán arról szól, hogy meddig bírja az akkumulátor, vagy mennyit mutat a villanyszámla. Ez egy komplex, többrétegű rendszer, ahol a feszültség, az órajel, a hőtermelés és a szoftveres vezérlés finom táncot jár egymással. Ebben a mélyreható elemzésben feltárjuk azokat a mechanizmusokat, amelyek a háttérben dolgoznak, kezdve az alaplap BIOS beállításaitól egészen az operációs rendszer rejtett menüpontjaiig. Megvizsgáljuk, hogyan lehet biztonságosan feszegetni a határokat, és miért lehet néha a kevesebb feszültség a kulcs a nagyobb sebességhez. Nem egyetlen helyes beállítás létezik, hanem filozófiák és stratégiák, amelyeket a saját felhasználási szokásaidhoz igazíthatsz.
Ennek az írásnak a célja, hogy a kezedbe adja az irányítást. Nem ígérünk varázslatot, de alapos megértést igen: mire az utolsó sorhoz érsz, pontosan tudni fogod, melyik kapcsolót miért érdemes átállítani, és hogyan diagnosztizáld, ha a processzorod „lusta” vagy éppen feleslegesen „túlhajtott”. Legyen szó játékról, videovágásról vagy csendes irodai munkáról, a hardvered képes alkalmazkodni hozzád, ha megtanulsz a nyelvén beszélni.
A hardveres alapok: hogyan működik a processzor energiafelvétele
Mielőtt fejest ugranánk a Windows vagy a Linux menürendszereibe, elengedhetetlen megérteni, mi történik fizikai szinten a számítógépház belsejében. A modern processzorok (CPU-k) több milliárd tranzisztorból álló, rendkívül bonyolult áramkörök, amelyek működése alapvetően az elektromos áram kapcsolgatásán alapul. Minden egyes művelet, amit a gép elvégez – legyen az egy karakter leütése vagy egy 3D-s modell renderelése –, végső soron elektromos impulzusok sorozata. Az energiafelvétel és a teljesítmény közötti kapcsolatot fizikai törvények határozzák meg, amelyeket nem lehet megkerülni, csak optimalizálni.
A szilíciumlapkán átfolyó áram hőt termel. Ez a hő a processzor legnagyobb ellensége és egyben a teljesítmény legfőbb korlátja. A CPU működési frekvenciája (amit GHz-ben mérünk) és a működéshez szükséges feszültség (Vcore) szoros összefüggésben állnak. Ahhoz, hogy a tranzisztorok gyorsabban tudjanak kapcsolni – azaz nőjön a teljesítmény –, általában magasabb feszültségre van szükség a jelstabilitás fenntartása érdekében. A magasabb feszültség azonban négyzetesen növeli a hőtermelést és az energiafogyasztást. Ez az a pont, ahol az energiagazdálkodás művészetté válik: hogyan érjük el a legmagasabb órajelet a lehető legalacsonyabb feszültség mellett, mielőtt a rendszer instabillá válna.
A gyártók, mint az Intel vagy az AMD, úgy tervezik a chipjeiket, hogy azok egy meghatározott „biztonsági zónában” működjenek. Ez a TDP (Thermal Design Power) érték, amely azt a hőmennyiséget jelöli wattban, amit a hűtőrendszernek el kell tudnia vezetni. Azonban a valós fogyasztás rövid időre drasztikusan meghaladhatja ezt az értéket a modern turbó technológiáknak köszönhetően. Amikor a processzor érzékeli, hogy van még hőtartalék és áramellátási kapacitás, automatikusan megemeli az órajelet. Ha viszont eléri a hőmérsékleti limitet, drasztikusan visszavesz a teljesítményből – ezt nevezzük thermal throttlingnak.
A szilíciumlottó nem mítosz: két, teljesen azonos típusú processzor között is lehetnek mérhető különbségek abban, hogy mennyi feszültséget igényelnek ugyanazon az órajelen, így az egyik hatékonyabban működhet, mint a másik.
A bios és az uefi rejtelmei: ahol minden eldől
Az operációs rendszer betöltése előtt a számítógép viselkedését az alaplap firmware-e, a BIOS (vagy modernebb gépeken az UEFI) határozza meg. Itt találhatók azok a mélyszintű kapcsolók, amelyek alapvetően befolyásolják, hogyan gazdálkodik a processzor az energiával. Sokan félnek belépni ide, pedig a teljesítményoptimalizálás és az energiatakarékosság legfontosabb alapköveit itt fektették le. A szoftveres beállítások a Windowsban gyakran csak kérések a hardver felé, de a BIOS beállításai a törvények.
A legfontosabb fogalom itt a C-állapotok (C-States) ismerete. Ezek a processzor különféle alvó állapotait jelölik. Amikor a CPU éppen nem végez számításokat – ami még aktív használat közben is másodpercenként ezerszer előfordulhat –, a rendszer megpróbálja a lehető legtöbb részegységet lekapcsolni. A C0 az aktív állapot, amikor a processzor dolgozik. A C1, C2, C3 és így tovább, egyre mélyebb alvó módokat jelölnek. Minél nagyobb a szám, annál több áramkört kapcsol le a chip (például a gyorsítótárakat vagy az órajel-generátort), így drasztikusan csökken a fogyasztás.
Van azonban egy hátulütője a mély alvásnak: a látencia. Minél mélyebb alvó állapotból kell a processzornak „felébrednie”, annál több időbe telik, mire újra képes utasításokat végrehajtani. Ez a késleltetés mikroszekundumokban mérhető, ami kevésnek tűnhet, de a valós idejű alkalmazásoknál (például hangfeldolgozás vagy kompetitív online játékok) mikrolaggokat, akadásokat okozhat.
A másik kulcsfontosságú beállítás a P-állapotok (P-States), amelyek az aktív (C0) állapoton belüli teljesítményszinteket szabályozzák. Ez határozza meg a feszültség és az órajel dinamikus változását terhelés alatt. A modern rendszerekben a „SpeedStep” (Intel) vagy „Cool'n'Quiet” (AMD) technológiák felelnek azért, hogy ne járjon a motor maximális fordulatszámon, amikor csak a piros lámpánál várakozunk. A BIOS-ban lehetőségünk van ezeket a funkciókat kikapcsolni, fixálva ezzel a processzort a maximális órajelen, ami javítja a reakcióidőt, de jelentősen növeli az üresjárati fogyasztást.
A C-állapotok kikapcsolása radikálisan javíthatja a rendszer reakcióidejét a játékokban és stúdiószoftverekben, cserébe viszont fel kell készülnünk a folyamatosan magasabb hőmérsékletre és fogyasztásra, még üresjáratban is.
Operációs rendszer szintű vezérlés: Windows energiasémák
Amint az operációs rendszer átveszi az irányítást, a BIOS által biztosított kereteken belül próbál lavírozni. A Windows esetében az „Energiaellátási lehetőségek” menüpont az a vezérlőpult, ahol a legtöbb felhasználó találkozik a témával. Alapértelmezésben a rendszer szinte mindig a „Kiegyensúlyozott” (Balanced) módot ajánlja és használja. Ez a beállítás egy kompromisszum: engedi a processzornak, hogy alacsony órajelre váltson üresjáratban, de gyorsan felpörgeti a magokat, ha terhelést érzékel.
A „Teljesítménycentrikus” (High Performance) mód ezzel szemben agresszívebb. Megakadályozza, hogy a processzor túl mély alvó állapotba kerüljön, és a minimális processzorállapotot gyakran 100%-on tartja (bár modern CPU-knál ez nem jelenti azt, hogy mindig a maximális turbó órajelen ketyeg, de a bázis órajel alá nem megy). Létezik egy rejtett, „Ultimate Performance” mód is a Windows 10 és 11 rendszerekben, amelyet eredetileg munkaállomásokra terveztek. Ez a séma minimalizálja a mikro-latenciákat azáltal, hogy szinte minden energiatakarékossági funkciót kiiktat, beleértve a merevlemezek leállítását vagy az USB portok szelektív felfüggesztését.
Érdemes megvizsgálni a részletes beállításokat is. A „Processzor energiagazdálkodása” pont alatt két kritikus érték található:
- Minimális processzorállapot: Ez határozza meg, hogy milyen alacsonyra veheti vissza az órajelet a rendszer. Ha ez 5%, a gép energiát takarít meg üresjáratban. Ha 100%-ra állítjuk, a CPU mindig készenlétben áll.
- Maximális processzorállapot: Ezzel korlátozhatjuk a felső határt. Ha egy laptop túlmelegszik, és ezt 99%-ra állítjuk, azzal gyakran kikapcsoljuk a Turbo Boost funkciót, ami jelentősen csökkenti a hőmérsékletet, minimális teljesítményveszteség árán (kivéve egyszálas feladatoknál).
Az alábbi táblázat összefoglalja a különböző sémák jellemző hatását egy átlagos asztali számítógépen:
| Energiaséma | Üresjárati fogyasztás | Reakcióidő (Latencia) | Ventilátorzaj | Ideális felhasználás |
|---|---|---|---|---|
| Energiatakarékos | Alacsony | Magasabb | Minimális | Háttérfeladatok, letöltés, éjszakai üzem |
| Kiegyensúlyozott | Közepes | Változó | Terhelésfüggő | Általános irodai munka, böngészés |
| Teljesítménycentrikus | Magas | Alacsony | Magasabb | Játék, videovágás, 3D tervezés |
| Ultimate Performance | Nagyon magas | Minimális | Maximális | Kritikus munkaállomások, kompetitív e-sport |
Sokan hiszik, hogy a Teljesítménycentrikus mód automatikusan több FPS-t jelent a játékokban, de ha a hűtés gyenge, ez a beállítás hamarabb vezethet túlmelegedéshez és teljesítménycsökkenéshez, mint a Kiegyensúlyozott mód.
A rejtett világ: modern standby és a háttérfolyamatok
A Windows modern verziói bevezettek egy új koncepciót, a „Modern Standby” (S0 Low Power Idle) technológiát, amely az okostelefonokhoz hasonló működést próbál megvalósítani a laptopokon és tableteken. A régi S3-as alvó móddal ellentétben, ahol a gép szinte teljesen kikapcsolt, a Modern Standby alatt a processzor éber marad, csak nagyon alacsony fogyasztású módban, miközben a hálózati kapcsolat is aktív maradhat. Ez lehetővé teszi a háttérben történő frissítéseket és az azonnali ébredést.
Sajnos ez a technológia gyakran okoz fejfájást a felhasználóknak. Előfordul, hogy a táskába tett laptop a „túlzott intelligencia” miatt felébred, felforrósodik és lemeríti az akkumulátort, mert egy rosszul megírt driver vagy szoftver nem engedi mélyalvásba a processzort. Az ilyen jellegű energiagazdálkodási problémák diagnosztizálása nehéz, de a parancssorból elérhető powercfg /sleepstudy parancs generálhat egy részletes jelentést, ami megmutatja, melyik komponens vagy szoftver tartotta ébren a CPU-t.
A háttérfolyamatok szabályozása szintén kritikus. A Windows Game Mode például elméletileg priorizálja a játékot, és elnyomja a háttérben futó folyamatokat, hogy a processzor minden erőforrását a renderelésre fordíthassa. Ez nem közvetlen feszültségszabályozás, de az erőforrás-allokáció révén közvetve hat az energiafelhasználásra: a feleslegesen futó programok leállítása csökkenti a CPU terhelését, így az alacsonyabb órajelen maradhat, vagy a felszabaduló hőtartalékot a játék gyorsítására fordíthatja.
Az alvó állapot nem mindig jelent valódi pihenést a gépnek; a Modern Standby korában a táskába csúsztatott laptop néha keményebben dolgozik, mint amikor az asztalon használjuk.
Undervolting: a hatékonyság művészete
Ha igazán optimalizálni szeretnénk a CPU energiagazdálkodását, el kell hagynunk a gyári beállítások kényelmes, de pazarló világát. A gyártók ugyanis nagy biztonsági ráhagyással állítják be a processzorok feszültségét (Vcore), hogy a legrosszabb minőségű szilíciumlapkák is stabilan működjenek. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb processzor a szükségesnél több feszültséget kap, ami felesleges hőt termel. Az „undervolting” (feszültségcsökkentés) folyamata során ezt a többletet faragjuk le.
Az eljárás lényege, hogy lépésenként csökkentjük a processzor feszültségét (offset módban, például -50mV, -100mV), miközben az órajelet nem bántjuk. Az eredmény paradoxnak tűnhet: a processzor hűvösebb lesz, kevesebbet fogyaszt, ugyanakkor a teljesítménye gyakran nő. Miért? Mert a modern CPU-k teljesítményét leggyakrabban a hőmérséklet korlátozza. Ha csökkentjük a feszültséget, csökken a hőtermelés, így a processzor hosszabb ideig képes fenntartani a magasabb Turbo Boost órajeleket anélkül, hogy vissza kellene vennie a tempóból a túlmelegedés miatt.
Az undervolting biztonságosnak tekinthető olyan szempontból, hogy nem okoz fizikai kárt a hardverben – ellentétben a túlfeszültséggel. A legrosszabb, ami történhet, hogy a rendszer instabillá válik és újraindul („kék halál”). Ilyenkor a BIOS alaphelyzetbe állítja magát, vagy nekünk kell visszavennünk a beállításokból. Különböző szoftverek, mint a ThrottleStop vagy az Intel XTU (illetve AMD rendszereknél a Curve Optimizer a BIOS-ban vagy a Ryzen Master) teszik lehetővé ezt a finomhangolást. Laptopok esetében ez szinte kötelező beavatkozás lenne a gyártók részéről is, de az egyszerűség kedvéért ezt a felhasználóra bízzák.
Az alábbi táblázat egy tipikus undervolting eredményt mutat be egy modern laptop processzor (pl. Intel Core i7 sorozat) esetén terhelés alatt:
| Beállítás | Feszültség (Offset) | Hőmérséklet | Órajel (Átlag) | Teljesítmény (Cinebench pont) |
|---|---|---|---|---|
| Gyári | 0 mV (Auto) | 95°C (Throttling) | 3.2 GHz | 8500 |
| Konzervatív | -50 mV | 88°C | 3.4 GHz | 8900 |
| Optimalizált | -100 mV | 82°C | 3.6 GHz | 9400 |
| Agresszív | -125 mV | 79°C | 3.6 GHz | 9450 (Instabilitás veszélye!) |
Az undervolting az egyetlen olyan tuning módszer, ahol ingyen kapunk teljesítményt és csendesebb működést anélkül, hogy az élettartamot kockáztatnánk – sőt, a hűvösebb működés még növelheti is azt.
Linux alapú rendszerek finomhangolása
Bár a legtöbb felhasználó Windowst használ, a szerverek és a fejlesztői munkaállomások világában a Linux az úr, és itt az energiagazdálkodás még transzparensebb módon kezelhető. A Linux kernel a cpufreq alrendszeren keresztül kezeli a processzor órajelét, és úgynevezett „governor”-okat (kormányzókat) használ a stratégia meghatározására. Ezek a profilok sokkal közvetlenebb hozzáférést adnak a hardver viselkedéséhez, mint a Windows energiasémái.
A leggyakoribb governorok és működésük:
- Performance: A processzort a maximális frekvencián tartja (vagy annak közelében), figyelmen kívül hagyva a terhelés hiányát.
- Powersave: A processzort a lehető legalacsonyabb frekvencián tartja. Fontos megjegyezni, hogy Intel processzoroknál az „intel_pstate” driver használata esetén a Powersave működése inkább a Windows „Kiegyensúlyozott” módjára hasonlít, nem pedig egy drasztikus lassításra.
- Ondemand: A terhelés növekedésére azonnal a maximális órajelre ugrik, majd fokozatosan csökkenti azt, ha a terhelés megszűnik.
- Schedutil: Ez a legmodernebb megközelítés, amely a kernel feladatütemezőjével (scheduler) szorosan együttműködve, a terhelés jellegéhez igazodva, késleltetés nélkül állítja az órajelet.
Linux alatt a TLP vagy az auto-cpufreq eszközök telepítése olyan, mintha egy profi mérnököt ültetnénk a gép mellé, aki folyamatosan tekergeti a potmétereket. Ezek a szoftverek képesek érzékelni, hogy a laptop töltőn van-e vagy akkumulátorról üzemel, és ennek megfelelően dinamikusan váltogatják a governorokat, tiltják le a Turbo Boostot, vagy kapcsolják le a nem használt rádiókat és portokat.
Különösen érdekes a „race-to-idle” (verseny a pihenésért) stratégia a Linux világában. Az elmélet szerint energetikailag hatékonyabb, ha a processzor villámgyorsan, maximális teljesítményen elvégzi a feladatot, majd azonnal mélyalvásba tér, mintsem hogy alacsony órajelen, lassan „vonszolja” végig magát a számításon, hosszú ideig ébren tartva a rendszert.
A Linux rugalmassága lehetővé teszi, hogy akár magonként eltérő frekvenciastratégiát alkalmazzunk, így a háttérfolyamatokat a hatékony magokra korlátozhatjuk, míg a kritikus alkalmazások megkapják a teljes teljesítményt.
Hűtés és energiafelvétel: a láthatatlan kapocs
Bármilyen szoftveres beállítást is alkalmazunk, a fizika törvényei elől nem bújhatunk el: az energiafelvétel hővé alakul. A hűtőrendszer állapota közvetlenül befolyásolja az energiagazdálkodási algoritmusok döntéseit. Egy poros hűtőborda vagy egy kiszáradt hővezető paszta miatt a processzor hamarabb éri el a kritikus hőmérsékletet. Ilyenkor a beépített védelmi mechanizmusok felülbírálják a mi „Teljesítménycentrikus” beállításainkat, és drasztikusan visszaveszik a feszültséget és az órajelet.
Ez a jelenség gyakran becsapja a felhasználókat. Azt tapasztalják, hogy a gép lassul, ezért még agresszívebb teljesítménybeállításokat alkalmaznak, ami csak gyorsítja a felmelegedést, így a gép még hamarabb lassul le – ez egy ördögi kör. A legjobb energiagazdálkodási lépés egy régi gépnél gyakran nem a szoftveres hangolás, hanem a fizikai karbantartás.
A ventilátorprofilok (fan curves) beállítása szintén része az egyenletnek. Ha engedjük a ventilátorokat hamarabb és gyorsabban felpörögni, a processzor hőmérséklete alacsonyabb marad, így az automatikus boost algoritmusok magasabb órajelet tarthatnak fenn. A csendre optimalizált ventilátorprofil („Silent mode”) a BIOS-ban gyakran visszafogottabb teljesítményt eredményez, mert a rendszer hamarabb éri el a hőtani korlátokat, mintsem a zajtaniakat.
A hűtés javítása (pl. jobb processzorhűtő vagy újrapasztázás) nem csak a hőmérsékletet csökkenti, hanem közvetve teljesítménynövekedést is okoz, mivel a processzor energiagazdálkodása bátrabban használja a turbó órajeleket.
Laptop vs. asztali gép: eltérő stratégiák
Az energiagazdálkodás célja alapvetően eltér attól függően, hogy milyen eszközről beszélünk. Asztali gépeknél a fogyasztás (hacsak nem extrém villanyszámláról van szó) másodlagos a teljesítményhez és a zajszinthez képest. Itt a cél általában a stabil, magas órajel elérése a lehető legkisebb hőkibocsátás mellett, hogy a ventilátoroknak ne kelljen üvölteniük. Asztali környezetben gyakran érdemes kikapcsolni a túlzottan agresszív energiatakarékossági funkciókat a BIOS-ban (pl. a PCIe link state power management), hogy elkerüljük a rendszer instabilitását vagy a perifériák akadását.
Laptopoknál a helyzet fordított és sokkal kritikusabb. Itt az energia véges erőforrás (akkumulátor), és a hűtési kapacitás is korlátozott. Laptopon a „teljesítményre optimalizálás” gyakran azt jelenti, hogy megtaláljuk azt a pontot, ahol a gép még használható sebességű, de nem merül le egy óra alatt. Itt jön képbe a processzor maximális teljesítményének korlátozása: ha utazás közben csak szöveget szerkesztünk, felesleges a 4 GHz-es órajel. A Windows energiasémák speciális beállításaival vagy gyártói szoftverekkel (Lenovo Vantage, Dell Power Manager) korlátozhatjuk a TDP-t.
Néhány praktikus tipp laptop felhasználóknak:
🔥 Kerüljük a puha felületeket (ágy, kanapé), mert blokkolják a szellőzést, így a rendszer kénytelen visszavenni a teljesítményből.
🔋 Használjuk a „Battery Saver” módot a Windowsban, ha nem végzünk számításigényes feladatot; ez letiltja a háttérszinkronizációkat is.
🛑 Tiltsuk le a nem használt hardvereket (Bluetooth, dedikált videokártya), ha épp nincs rájuk szükség.
🖥️ Csökkentsük a kijelző fényerejét – bár ez nem CPU beállítás, az összenergia-mérlegben ez a legnagyobb fogyasztó, így tehermentesíti az akkumulátort a CPU javára.
🚀 Ha játszani akarunk, mindig csatlakoztassuk a töltőt, mert akkumulátorról a legtöbb laptop hardveresen korlátozza a CPU és GPU teljesítményét az akku védelme érdekében.
Asztali gépen a túlzott energiatakarékosság gyakran több bosszúságot okoz, mint amennyi hasznot hajt, míg laptopon az élettartam és a használhatóság múlik a szigorú energiamenedzsmenten.
A felhasználói profilok fontossága
Nincs egyetemes recept. Ami egy gamernek áldás (fix magas órajel), az egy webszerkesztőnek felesleges zajforrás. Az optimalizálás első lépése mindig a saját igényeink felmérése. Figyeljük meg a feladatkezelőt munka közben: kihasználjuk a processzorunkat? Ha a CPU terhelése ritkán megy 20% fölé, felesleges a „High Performance” mód. Ha viszont renderelés közben azt látjuk, hogy az órajel ugrál és nem stabil, érdemes beavatkozni.
A modern processzorok „okosak”, de nem gondolatolvasók. A felhasználó feladata, hogy a szoftveres környezetet a hardverhez és a feladathoz igazítsa. Érdemes lehet különböző profilokat létrehozni: egyet a csendes éjszakai filmezéshez (alacsony TDP, passzív hűtés ha lehetséges), és egyet a munkához vagy játékhoz (undervolting + magas power limit).
Végső soron a CPU energiagazdálkodása egy eszköz a kezünkben. Ne féljünk kísérletezni a beállításokkal, amíg megtaláljuk a számunkra ideális egyensúlyt a sebesség, a csend és a hőmérséklet háromszögében.
A legjobb beállítás az, amit észre sem veszel: a gép gyors, amikor annak kell lennie, és néma, amikor pihen – anélkül, hogy neked folyamatosan kapcsolókat kellene állítgatnod.
Gyakran Ismételt Kérdések
Károsíthatja a processzort, ha folyamatosan "Teljesítménycentrikus" módban használom?
Nem, fizikai kárt nem okoz, mivel a modern processzorok beépített védelemmel rendelkeznek a túlmelegedés ellen. Ugyanakkor az állandó magasabb hőmérséklet és feszültség minimálisan csökkentheti az élettartamot hosszú távon, és feleslegesen növeli a villanyszámlát, valamint a ventilátorok elhasználódását.
Miért lassú a gépem játéknál, hiába állítottam mindent maximumra?
Ez gyakran a "thermal throttling" miatt van. Hiába kéri a szoftver a maximális teljesítményt, ha a hűtés nem bírja a hőt, a processzor automatikusan visszalassítja magát a védelem érdekében. Ilyenkor a megoldás nem a szoftveres tuning, hanem a gép portalanítása, újrapasztázása vagy jobb hűtő beszerzése.
Elveszítem a garanciát, ha undervoltingot alkalmazok?
Általában nem. Az undervolting (feszültségcsökkentés) szoftveres beavatkozás, ami fizikailag nem károsítja a hardvert, sőt, kíméli azt. Ha a gép instabillá válik, egy újraindítás vagy a BIOS reset általában visszaállítja a gyári értékeket. Azonban mindig ellenőrizd a gyártó specifikus feltételeit, és kerüld a túlfeszültséget (overvolting), ami valóban káros lehet.
Érdemes kikapcsolni a Core Parking funkciót?
A Core Parking lehetővé teszi a Windows számára, hogy teljesen leállítson egyes processzormagokat energiatakarékosság céljából. Régebben ez okozhatott akadozást játékokban, de a Windows 10 és 11 ütemezője már nagyon hatékonyan kezeli ezt. A legtöbb modern, sokmagos processzornál (Ryzen, új Intel Core) általában nem érdemes kikapcsolni, kivéve, ha specifikus mikro-akadási problémákat tapasztalsz.
Mi a különbség a BIOS-ban és a Windowsban állítható energiabeállítások között?
A BIOS/UEFI a hardveres alapokat és korlátokat határozza meg (pl. engedélyezve vannak-e a C-állapotok, mi a hőmérsékleti limit). A Windows ezeken a határokon belül gazdálkodik. Ha a BIOS-ban letiltasz egy funkciót (pl. Turbo Boost), a Windows hiába próbálja bekapcsolni, nem fog sikerülni. A BIOS a "főnök", a Windows a "menedzser".
Laptopon miért esik le az FPS, ha kihúzom a töltőt?
Az akkumulátorok áramleadási képessége korlátozott, és nem tudnak annyi energiát biztosítani hirtelen, amennyit a CPU és a GPU maximális terhelésen igényelne. Emellett a gyártók védik az akkumulátor celláit a túlmelegedéstől és a gyors degradációtól, ezért töltő nélkül a rendszer hardveres szinten korlátozza a teljesítményfelvételt, amit szoftveresen gyakran nem is lehet felülírni.
